A Fabricius ház meséi ....

Írta: Missuray-Krug Lajos, Sopron, 1936.
ifj. Sarkady Sándor gyûjteményébõl

Részletek a könyv "FABRCIUS." címû írásából


... Igen, errõl beszélhettem, amikor hirtelen odaértünk tóth-lipcsei Fabricius Endre gyönyörû koromfekete gránit sírkövéhez.
Hatalmas bukszus-piramisok örökzöld, apró, fényes levelei közül vadrózsa hajlott a sír fölé. Akaratlanul is a Fabriciusok címere jutott az eszembe, amikor itt a rózsákat, ott fönn pedig a csillagos eget láttam!
A költõ címere: csillag és virág!...


.... Kopognak...?!
- Tessék!
Halkan nyílik boltíves "kolostorszobám" ajtaja és kedvesarcú öreg bácsi lép be rajta.
- Olyan különös és szokatlan érzés fog el, - de leküzdöm pillanatnyi zavarom és hallom is már:
-Fabricius Endre vagyok.
-Végtelenül örülök a szerencsének!.
..
És székkel kinálom.
Pillanatokig úgy érzem, mint mikor álmodik az ember, -szimbolumokban álmodik, - de kínosan tisztán látja a formát.
Kissé fölérzek, megbírálom magam s látom már le is ült, elég messze tõlem, a nagy diófaasztal mellé; - de valahogy mégis úgy érzem, mintha nagyon közel lenne hozzám, szinte itt, közvetlenül velem szemben ülne s kissé melankólikus, de figyelõ szemeit egészen belefúrná a lelkemig.
- Messzirõl jöttem. Kissé el is fáradtam! -kezdi. Tudja-e, hogy már régóta figyelem egész különös meglátású írásait és beszédeit. Mondhatom, igazán jól esett hallanom, hogy errõl a drága, szép Fabricius-házról szõ mesét. Szép, végtelen megkapó gondolat! - Ki is érti meg ennek a nyugati határvidéknek, no meg a Rábaköz magyarságának a lelkét?! Ide szeretet kell!!!
Szép,végtelen megkapó valami az, ha a genius loci, - a hely ihlete, - leng be egy-egy írást. Az ilyen írás lelke, - mert az írásnak is van lelke! - nem libeg ég és föld között a levegõben,az elképzelés fényszálain a földhöz pókhálózva, hanem az ilyen írás rajt áll a földön és gyökeret ver a lélek felé is.
Természetesen a gondolatok is tápláltabbak az ilyen írásokban!
-Különben, hogy el ne felejtsem, - több régi soproni patricius család szíves üdvözletét hoztam.
-Köszönöm kedves Uram, vagy ha megengedi, kedves Barátom, - ne, ne mutassa meg kéziratait, ezeket mi már úgyis olvastuk!
- Tessé-é-ék??! A kézirataimat olvasták?! Bocsánat, Uram, de ez lehetetlen! Amióta rájöttem arra, hogy gondolataim oly arcátlanul lopkodják, - még a kiadómat is megeskettem, hogy kéziratomat nem mutatja meg eleven ember fiának!... De hát ilyen újabb meglepetés!!?
-No, no, jó, jó, - Uram, -- nem úgy értettem, - kissé elszóltam magam, ezt a dolgot maga még nem értheti tisztán, mentsen fel kérem, hogy bõvebb magyarázatokba bocsátkozzam, - mert akkor mindjárt mennem is kellene...
-Majd holnap reggel megérti!...
Szélszûrõ köpenye zsebébõl gyönyörû pirosvászonba kötött, valódi aranymetszésü kartonlapokra nyomott vaskos verseskönyvet kotorász elõ. A címe:
Andreas von Fabricius: "Sinnen und Minnen."
Még a régi: "Romwalter és Fia" cég - a kiadója.
És milyen gyönyörûen nyomott példány! Hiába, volt itt kultúra mindig ebben a városban!
Kissé vontatottan újfent kezdi:
-Jómagam is írtam verseket, alkalmi verseket, szerelmes verseket és humorosokat is. Az emberek elfelejtettek régen, még azok sem tudják kicsoda, micsoda is voltam, akik e házam lakbérébõl, amit különben, mint köztudomású, a Konvertre hagytam, - tanulmányi segélyeket, ösztöndíjakat élveznek. Sopron egyetlen könyvtárában sincs egy fiók könyvem sem, pedig két ilyen kötetnyit adtam ki, a legjobbakat pedig kézíratban rejtegettem, amikkel azután halálom után: kócos szobalány fûtött be...
Ez a példányt is úgy kértem kölcsön! Egyik soproni úriasszonynak adtam egyszer, verses ajánlásommal.
Ha érdekelné, fel is olvashatok egyet-kettõt, - például a líraiak közül.
És ezzel fel is üti könyvét és sorra olvassa a kedves, szépen gördülõ, szellemes poémákat. Különösen hangulatosnak találtam a: "Beim Mondschein in Mihályfa"
címüt.
Szerelmi líráját valami finom báj lengi be. Nem a lángoló szerelem költõje õ, hanem az ébredezõ és az elhaló, a múló szerelemé.
Egy-egy mélyebb értelmü verssoránál akaratlanúl is lelkesen belekiabáltam!
Láttam, igen felmelegszik, azután hosszasan rámnéz. Szinte szórol-szóra ezeket mondta:
- "Habár ügyvédi és közjegyzõi pályámon számos évi gyakorlatom alatt bõven tapasztaltam, hogy prózai munkálatokban a magyar és a német nyelvet egyenlõen bírom; mégis, a magyar költészetben éreztem gyengeségemet, mert magyarban készített költeményeim nem-igen gördültek..."
- De nézze csak, mi régi soproniak mind így voltunk valahogy: a szívünk, a lelkünk igazán színmagyar érzelmû volt mindig, - hiszen itt van Kolbenheyer esete is! - de féltünk még magyar nyelven írni. - Túlságosan éreztük a nagy Ibsen szavainak igazságát, hogy aki ír: itéletet ül önmaga felett. Hiába, a magyar nyelv sem szavak, fogalmak ügyes összefûzése csak, hanem a szavak ízét, zamatát is ki kell érezni az odatenyerelt mondatokból... Hát igen!
No, de ne mondja azt senki, hogy mi nem voltunk igaz magyarok! Nézze csak, - és ezzel felüti könyvét, - mennyi történelmi elõtanulmány kellett, hány, a nép ajkán élõ monda összefûzése, átérzése ezekhez az epikus versekhez is például. Nézze, ezek mind német anyanyelvünkön írt, de a szeretett magyar haza ügyét szolgáló, igaz magyar szellemben megírt költemények.
Összefogó címük is: "Epische Dichtungen aus Ungarn's Geschichte."

Elhallgat szavával. Elfáradt szegény.
-Látja uram, - a mi és apáink becsületes magyar magvetése volt az alapja az önök soproni népszavazási eredményének is, amikor színnémet anyanyelvû utcasorok gazdapolgárai tettek hitet magyar hazájuk mellett! Kedves édesatyja áldásos mûködésére, meg a "kitelepítési akcióra" pedig külön hangsúllyal gondolok!
Mert ez a soproni nép becsületes, józan, szorgalmas és hálás is. Nem árulja el szülõanyját, a rögöt, ami táplálta szépapáit és táplálni, védeni fogja unokáit is! Az ezeréves magyar rögöt, ami menhelyet adott a vallásüldözések nehéz óráiban is és a lovagias magyar nemzetet, aki testvérévé fogadta és akivel vérszerzõdést kötött a világháború vérzivatarában, sõt a felkelésben is! Csak nézzük a felkelõhalottak neveit!
Ne is a nevek magyarosításán legyen itt a fõhangsúly, hanem a lelkek magyarosításán és nemesítésén.
- Ezért jöttem, ezt akartam ma elmondani! Ezt üzeni különben a másik város is! Mert minden városnak két arca van. Az egyik itt nyüzsög kiabál, hangoskodik, nagy jelszavakat bont, csupa száj, - a másik pedig kint pihen a temetõben. Hallgat és imádkozik. A másik városban csöndes békességben nyugosznak egymás mellett évszázadok óta a magyar, német, horvátanyanyelvû magyarok és szerfelett csodálkoznakafölött, hogy ebben az õsi kultúrájú városban akadnak mégis innen-onnen beszivárgott, lelkiismeretlen szájhõsök, akik akár nemzetiségi, akár vallásfelekezeti alapon lázítgatnak.
Sopron történelembeírt nevének komolysága tiltakozik ez ellen! És az egész "tulsó" városrész is, pedig az emennek a gyökere: a temetõ!
- Látja, ez a Fabricius-ház õszinte meséje!
Menni készül!
Kedvesen felém jön és kezet fog. A mozdulat határozott kemény, férfias kézfogásra vall, de mintha nem is érezném markomban a kezét. Úgy tudat alatt gyanut fogok és megkérem arra, - ha már ezt a szép verses könyvet magával is viszi, írja bele legalább a nevét emlékkönyvembe. Készségesen ide is kanyarítja:

alairas

Fölfigyelek!
Mintha távoli harangzúgást hallanék? Tényleg?!
Körülnézek.
Fabricius bácsinak nyoma veszett?!...
Ég a szobámban a villany, jómagam pedig öreg karosszékbe dülten szorongatok egy középkori kódexet. Ott hagytam abba, mielõtt elszunnyadtam, hogy: "most vette észre, hogy a varázslatok éjszakáján milyen sûrû levegõ van körülötte, telve láthatatlan gomolygókkal"...
Kissé átráz a hideg!
Szóval a jó öreg Fabricius járt itt?
Atyja Sopron kiváló polgármestere és országgyülési követe is volt. Ezüstmarkolatú díszkardját még most is mutogatják a múzeum üvegszekrényei mögött.
Fabricius, a költõ jött el hozzám karácsony éjszakáján!?
A testvér!?
Igazán kedves látogatás volt!

Kinézek az évszázados Fabricius-ház ablakán. Meghitt zártságában talán teljesen egyedül álló és kétségkívül Európa egyik legszebb régi tere ez a gyönyörûszép Szentháromság-tér.
Ezen a téren, ahol örökké e nagymultú város szíve dobogott, úgy ránk néz a mult!...
Mátyás király hatalmas árnyéka még ma is odavetõdik a Stornó-házra, Lackner Kristóf, Sopron legnagyobb polgármesterének szelleme pedig itt hajol ki a "Fiat voluntas tua" feliratú Generális-ház ablakán. A jó öreg Gambrinus rokokó-erkélye, vagy ez a csodás lendületû barokk-Szenháromságszobor, de különben is minden, minden szeglet megállít egy-egy percre.
Itt szinte minden kõdarabnak tudott története van!

.......


 

Fabricius